Ha valaki már az anyaméhből barátságot köt az első kutyával, az életre szóló köteléket jelent. Édesanyám nem törődött az aggodalmaskodó asszonyokkal, és az ajándékba kapott aprócska kutyakölyköt gyakran hagyta a hasán pihenni várandóssága idején.
Ez az első kiskutya, aki később a bölcsőben is velem aludt, valószínű korai függőséget okozott, mert azóta folyamatosan kísérnek a kutyák az utamon.
A kutyás relikviák beszerzése a régmúltra nyúlik vissza. Emlékszem, tinikoromban a szobám falán plafonig kutya poszterek voltak, ezeket csak akkor szedtem le, mikor a barátnőim mondták, hogy ezzel elriasztom a fiúkat.
Később alapkritérium lett, hogy a fiú/pasas szeresse a kutyákat. 🙂
A főiskolán természetesen a kutyatartó életmódot választottam szakdolgozat témának, titkon remélve, hogy ha lexikális tudásom esetleg nem lesz maximális, legalább érdekes leszek. Bejött, mert pár perc tételezés után a vizsgabizottsággal a magyar kutyafajtákról beszélgettünk.
Mielőtt beleunnál a történetbe, felgyorsítunk. :)) Az első albérletben 23 négyzetméreten laktam német doggal és alaszkai malamuttal, később gondoztam egyszerre 50 kutyát is. Voltam kiállító, mestertenyésztő, született nálam világgyőztes kutya, mára megelégszem “csak” a társaságukkal.
Családi kézműves vállalkozásunk általános témákkal indult (www.kacatos.hu), de gyakran megesett, hogy inspirálódás közben konyhai képek helyett megint egy kutya grafikába szerettem bele.
A vér nem válik vízzé, ugye. Végül a kutyás témájú dekorációink száma és az irántunk való érdeklődés úgy megnőtt, hogy kiérdemeltek egy külön oldalt.
Itt jársz most, kedves olvasó, és köszönöm a figyelmedet!
Ligeti-Balogh Andrea